Eat, Move & Smile

5 SÚLYOS tévhit

2017. október 06. 07:00 - Eat, Move and Smile

move_81.jpg

Fogyni, tökéletes formába hozni a télen elpunnyadt megpihent testünket mindannyian nagyon szeretnénk főleg a bikini szezon idején. Kifogások, hogy miért NE tegyünk érte, érkeznek dögivel, amihez persze minden esetben tökéletes magyarázat társul. Nézzük, melyek a kedvencek!

1.) NEKEM A SÉTA ELÉG A FOGYÁSHOZ! 

Az állítás igaz. Az egyik legegyszerűbb és legolcsóbb mozgás típus. Kell is, hasznos is, és ha megfelelő tempóban végezzük – nem úgy, mint Anyám az IKEA-ban -, jót tesz az ereknek, kíméli az izületeket,  és még csacsogni, vagy fagyizni is lehet közben. Fogyasztó hatása is van (ha már megvetted a lángost, akkor nincs), de ehhez szükséges betartani a megfelelő étrendet, és rendszeresen, intenzíven, napi szinten űzni a menetelést, legalább egy órás feszített tempóban. Teljes menetfelszerelés előny.

De ettől izom bizony nem lesz. Lehet sétálni, futkorászni fel-le, ha nem vagy élsportoló, és nem ebből csilingel minden hó végén a kassza, izom a kardió mozgásból nem fog épülni, amit meg eddig esetleg rád fújt a szél (jó, akkor rám), azt is elviszi messze. El kell dönteni, mit szeretnél. Valós, látványos súlyveszteséget és tónusos izomzatot, vagy csak egy kellemes napi szintű mozgást. Mindkettő tökéletes, csak más az eredménye.

2.) A SOK SÚLYTÓL DRABÁLKA LESZEK!

Továbbra is ettől félek a legjobban, ezen poppozok mindig, hogy most akkor kéne, vagy nem kéne  súlyokat felpakolnom. Pedig basszus kell. Mert a fogyáshoz izmok is kellenek. Az életmódváltós projekt elején az edzőm ezt a fotót küldte, ami tök undorító, ettől függetlenül pompásan modellezi, mekkora helyen púposkodik azonos súlyú zsír és izom. Megdöbbentő! Főleg az a fekete toll! Azzal még írt valaki ezután?

A súlyzóval végzett edzés, mint amilyen a Hot Iron is, fokozza az anyagcserét, és már menet közben égeti a zsírt, nem beszélve a 24 órás utóégető hatásáról. 8-12 hetenként változik az edzésprogram, így biztosítja az izmoknak és a lelkünknek is azt a változatosságot, hogy legyen kedvünk újra és újra csapatba verődve benyomulni a terembe, és hogy az izmaink se szokjanak hozzá az egysíkú terheléshez. Mert mi történik mindig, ha hirtelen olyan hadműveletet végeztetnek veled, amitől el vagy szokva? Hirtelen látványosságot, és némi izomlázat okozva kopogtat be az újdonság varázsa.

3.) DE HÁT ALIG ESZEM!

Pontosan ez a baj. Minél kevesebbet eszel, annál többet raktároz a szervezet, felkészülve a „rossz időkre”. Amikor másfél évvel ezelőtt beállítottuk a napi ötszöri étkezést, azóta kisebb-nagyobb kilengésekkel, ami a gyakorlatban fagyi vagy rozé fröccs elfogyasztásában manifesztálódik, három hónapra rá azt lehetett mondani, működik a rendszer. Jót enni jókor, ez a titok. Mert enni kell! Az étrend sarokpontjai fixek: reggelire energiát adó jó szénhidrát (nálam kakaóval és lekvárral), tízóraira olajban és vitaminokban gazdag magok és gyümölcs, ebédre fehérje zöldséggel és jó szénhidráttal, uzsonnára újra magok (meg fagyi), vacsorára pedig fehérje. Igen. Eszem az esti edzés után. És köszönöm, jól vagyok! :)

4.) NINCS IDŐM ENNYIT EDZENI!

Teljesen érthető. A hétköznapi rohanásba nagyon nehéz beilleszteni, hogy az ember eljusson kicsit mozogni, legyen az edzőterem, Margitsziget, vagy a saját nappalid. Döntsd el. Akarod, vagy nem akarod? Megoldást keresel, vagy kifogást? Én az utóbbiban nyolc danos karatés vagyok. Amit nem akarok, azt úgysem csinálom, és még meg is tudom magyarázni.

Teljesen mindegy, hogy a szabadban sportolnál vagy teremben, hétköznap vagy hétvégén, bármelyik lehetőséget nyújt már ahhoz, hogy a saját időbeosztásodnak megfelelően szakítsd ki azt a másfél órát, amit a mozgásra szánsz. Az edzőtermek hétvégén is rendelkezésre állnak, már hajnalban nyitnak és késő este zárnak. Azokon a helyeken, ahol wellness is van, kicsit meg is tudsz pihenni a mindennapos hajtás után, és jól megérdemelt extra élményekkel tudod összekötni az edzést. A kültéri sportolás időhöz ugyan nincs kötve csak időjáráshoz, ez mindig lutri, de pont emiatt adja meg a szabadságot, hogy el tudd dönteni, mikor végzed. Kardióhoz, erősítéshez lépcsőzős edzést szoktunk választani, amit kombinálunk BODYROPE®-os hevederes, saját testsúllyal végzendő gyakorlatokkal. Vagy egy bébivel. Ha egy héten legalább kétszer meg tudod ezt tenni, nagyszerű. Ha esetleg háromszor, akkor az már parádés! Magadért teszed.

                     

5.) MINDEN NAP EDZEM, HOGY GYORSABBAN FOGYJAK!

Aztán pihenni meg ki fog? Hajlamosak vagyunk azt hinni, minél többet edzünk, annál parádésabb lesz az eredmény, pedig az izomépítés és fogyás feltétele a megfelelő mennyiségű henye. Az edzés közben megsérült izomrostok ilyenkor regenerálódnak, és ahogy gyógyul, úgy vastagodik, szépen építve ezzel az izomzatot. Tiszta Grace-Klinika…

Fontos, hogy a pihi mind alvásidőben, mind pihenőnap formájában megmutatkozzon, amikor az égvilágon semmilyen izmozós tevékenységet nem végez az ember fia-lánya. Harcos, de éjfél előtt célba kéne venni a tollas bál pihe-puha kapuját, elmormolva egy imát, hogy az idióta parkrendezők – amennyiben van rá mód és lehetőség -, ne szombat reggel hét óra nulla nullakor álljanak neki ipari fűnyíróval terepet boronálni.

 

FACEBOOK: https://www.facebook.com/eatmovesmilee/
INSTAGRAM: https://www.instagram.com/eat_move_smile/

 Forrás: Fotó/Saját & Pinterest

Szerző: Eat, Move & Smile

logo_fekete.png

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmovesmile.blog.hu/api/trackback/id/tr988933798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_Wasp_ 2017.10.08. 00:33:48

Azt gondoltam a szokásos marhaságok lesznek, amiket női újságok oldalain lehet találni, jógával, meg kocogással meg éhezéssel, de teljesen korrekt kis írás. Én a lekvárt-csokit-fagyit azért hanyagolnám, a szervezetednek ugyan szüksége van szénhidrátra, de abból pont a legszemetebbet, a gyümölcscukrot lehetne kihagyni, ha viszont semmiképpen nem bírod ki édesség nélkül vannak egész finom desszertek édesítőszerrel és lassabb felszívódású szénhidrátokkal. (alkoholról nyilván személyes preferencia, hogy le tudsz-e mondani, mert borzasztóan addiktív drog, majdnem a cigihez vagy a heroinhoz mérhetően, főleg, ha figyelembe vesszük a körülötte kialakuló társadalmi nyomást - "csak még egyet mucikám" - de az biztos, hogy a diétának nem használ semmilyen változata, a száraz borok sem.)

Tinman 2017.10.08. 06:39:37

@_Wasp_: És tényleg csak sikerült marhaságot is leírni azzal, hogy cardio mozgásból nem lesz iszom. 99%-ban futó mozgást végzek 2 naponta, több, mint 4 éve. Nyilván feltűnt, de folyamatos a visszajelzés: "Basszus brutál izmos lett lábad!." - kapom meg rendre.

És nem csak a vádli, hanem a combizom is. Nincs a lábamon olyan pont már ahol zsír lenne. Masszírozás közben rendre megkapom, hogy tök jó, hogy ez ilyen, csak még nyugalmi állapotban is rém nehéz a masszőrnek nyomogatni. Egy nagy kemény tömb lett az egész és köszönöm szépen, nem, hogy nem integetek a szerző szerint eltűnő izmoknak, hanem szedtem még hozzá.

_Wasp_ 2017.10.09. 09:01:07

@Tinman: ha söröskorsót emelgetnél ilyen intenzitással, akkor valószínűleg baromi izmos lenne a karod, de nem biztos, hogy ez a leghatékonyabb/legegészségesebb módja az izomzat karbantartásának/fejlesztésének. Vesd össze magad olyan lányokkal, akik a kardió mellett dolgoznak súlyokkal is, nézd meg, mennyivel formásabbak, mint azok akik csak kardióznak. Hozzátenném, hogy kardió és kardió között ég és szakadék a különbség, nem mindegy, hogy csak kocogni jársz (ami a legtrágyább kardió, ez ami valóban vezethet izületi sérülésekhez, izomzat nem fejlődéséhez, neadjisten leépüléséhez), vagy kemény intervall edzéseket nyomsz erőnlétedhez képest közel maximum erőbedobással (ami jelenlegi tudásunk szerint az egyik leghatékonyabb). Persze jelenlegi ismereteim alapján ez utóbbi sem éri el a súlyzózással kombinált edzések hatékonyságát, de megközelítheti azt.

Tinman 2017.10.09. 21:32:00

@_Wasp_: A cikkben szerepel: "cardio mozgásból nem lesz iszom"

Ez ellen lázadtam, ez baromság. Nem is állítom, hogy ez a leghatékonyabb, legegészségesebb módja az izomzat karbantartásának és fejlesztésének, ilyet nem írtam, nem is utaltam rá!

Egyébként is az úszás az, ami mindent visz, mert az a legegészségesebb mozgásforma. Érdemes megnézni egy olyan úszót, aki nem ma kezdte. Gyönyörűen megmunkált izma van, zsír nélkül és olyan izom, nem tűnik el fél év kihagyás után sem. Nem úgy mint a súlyzózással, meg fehérjeporral felfújt lufi, ami 1 hónap kihagyás után köddé válik.

A statikus súlyzózás az ízületeknek nem tesz jót, egy bizonyos szint után meg már a bélrendszernek sem, de ez dettó igaz a futásra is, az is szépen tud gyilkolni mind a 2 téren.

A kocogást nem kéne lenézned... nagyon nem. Az LSD módszer használatával iszonyú komoly eredmények érhetők el. Röviden: Hosszúkat kocogsz olyan pulzustartományban, ami aerob zónában van. Nyilván jó nagy marha az, aki kizárólag csak erre alapozza a fejlődését, mert semmiből nem jó ha túl van tolva. Az intervall nem is kérdés, hogy mennyire hasznos, de abból jóval kevesebb szükséges, heti min. 1, max 2 ilyen edzés lehet. A súlyzózással megszerzett izmok relatív gyorsan épülnek fel és sajnos ugyan olyan gyorsan is tűnnek el a semmibe. Ezzel szemben az évek alatt szálkásított, kisebb erőltetéssel járó, de hosszabb távú terhelések hatására kialakult izomra lehet építkezni rendesen, az nem tűnik el egyhamar. (Persze az is leégethető, csak jóval lassabban.)
süti beállítások módosítása