Eat, Move & Smile

A KAPCSOLATI TŐKE A 21. SZÁZAD FIZETŐESZKÖZE?

2018. november 08. 17:51 - Eat, Move and Smile

cikk44_kapcsolatitoke_borito.jpg

Gondoltuk volna valaha, amikor az egyetemi büfében két előadás között – helyett – ücsörögve bandáztunk a csoporttársainkkal és az éppen arra tévedő fiatalokkal, hogy egyszer majd mi leszünk egymásnak az ÉRTÉK? A kapcsolati tőke? Nem pusztán a barátságra és a jó viszonyra gondolunk, hiszen a folyamatosan töltődő mázas kávésbögrék összeérintésével ez már akkor is egyértelműnek tűnt. Sokkal inkább arra, hogy évek múlva, amikor saját vállalkozásunk sorsát terelgetjük, többek között ők lesznek azok, akiknek zsebünkben pihen majd telefonszámuk, és akiket kényelmetlen, félszeg vagy kínosnak tűnő kérdések nélkül akár szakmai ügyekben, akár cégünk előrejutásának érdekében bármikor nyugodt szívvel felhívhatunk.

A KAPCSOLAT EREJE

Bennünk van. Sokévnyi networking tevékenység után is itt dobog, dübörög bennünk az ismerkedés iránti vágy, hiszen a régi jó kapcsolatok mellett az új megismerése mindig hoz magával valami friss vérként lüktetőt, ami rátéve ujját életünk kilincsére, további kapukat nyitnak meg előttünk. Mert a humánban van az erő. A társadalmi kapcsolódásaink biztosítják számunkra, hogy aktív szereplőként bent maradjunk a véráramban, és kizárólag rajtunk múlik, hogy betartva az etikus adok-kapok elvét, hogyan fordítjuk hasznunkra és főleg miként teszünk másokért.

HASZNÁLD JÓL

Hogy mi egy sikeres cég titka? Egy jó ötlet és kapcsolati tőke. És persze az a fránya pénz is, hiszen ez elkerülhetetlen. De vajon hosszú távon mi az, ami előre viszi a vállalkozást és segít a felfelé vezető lépcsőn? Ha tele a zsebünk, vagy ha van valaki, akit ismerünk és lehetőséget teremtve utat nyit előttünk? Mi az utóbbira szavazunk, hiszen több évtizednyi élmény, találkozás, beszélgetés és szorgos munka áll mögöttünk. Mert a kapcsolatokat ápolni kell, táplálni, mint a gyümölcsöt adó fát, és csak óvatosan, vigyázva szedni le a termést, metszeni az ágait, hiszen a cél sokkal messzebbre mutat, mint az „egyszer élünk” profit.

HOGYAN ÉPÍTS KAPCSOLATI TŐKÉT?

A jó terméken és a hivatalos formaságokon kívül ahhoz, hogy kiépítsük, vagy bővítsük meglévő kapcsolati tőkénket, elengedhetetlen az üzleti körökben való aktív részvétel, a presztízs megszerzése és a bizalom kialakítása, ami bármilyen egyszerűnek is tűnik, nem megy egyik napról a másikra. Ki kell azt érdemelni, tenni kell érte sokat, és főleg figyelni rá, gondozni és ápolni, hiszen ahhoz, hogy örökre elveszítsük, elég egy pillanat. A bizalom kialakítása nem az üres ígérgetéseken múlik, sokkal inkább a tettek igazolnak minket, ezért is fontos már az első kézfogástól a folyamatos kapcsolattartás mind írásban, mind személyesen. A technológia fejlődésével ma már ez is sokkal könnyebb, hiszen partnereinket könnyen elérhetjük e-mailekkel, hírlevelek útján, szakmai posztok megjelentetésével, nemzetközi kapcsolatainkat pedig, ha problémát jelent a kommunikáció, megbízott képviselővel.

NOTWORKING – TÖBB MINT ÜZLETEMBER TALÁLKOZÓ

Felismerve a kapcsolataikban rejlő erőt és üzleti potenciált ma már vannak cégek, akik gondolván egy nagyot, nemzetközi szintre emelték a gazdasági szempontból potenciált jelentő üzletember találkozót. Budapesten innen, és akár Londonon túl. Működésük alapja, hogy az előzetes piaci igényeket felmérve hidat képeznek a magyar cégek és a brit piac vezetői között. NOTworking, mert bár a dresscode üzleti és a bemutatkozást, beszélgetéseket értékes szakmai előadások előzik meg, a sportbárok darts táblái és biliárd asztalai mellett mégis kicsit lazítanak a hangulaton, na meg a szűken gombolt blézereken, a szigorúan kötött nyakkendőkön és az ingnyakakon.

Szerző: Eat, Move & Smile

eatmovesmile_logo

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eatmovesmile.blog.hu/api/trackback/id/tr214360647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.